Alapkő-letétel
2007.06.14. Pilisszánton jelen-lévők, kik a követ tették:
- Árva Vince
- Dr. B. Kovács Judit
- Berhidai Tamás
- Tihanyi István Nimród
Tanúság tévők:
- Benke József
- Burián Zsolt
Felolvastuk vállalásunkat, hogy miért jött létre eme kör illetve maga a Rend, s minderre áldását adta Árva Vince testvérünk.
VÁLLALÁSUNK:
Vallom, mondom s élem egyetemes tudásomat, melyet Jó Istentől, ki Egy, Boldog Asszony anyánktól és gyermekeitől,- őseinktől s magától az Élettől kaptam az Út során, úgy, hogy a változásokat figyelembe véve igazítom a jelen kor emberéhez és szűkségleteihez.
Hiszem, s tudom: ami vagyok – EMBER – azt meg tartom. Hit vallásom ez.
IRÁNY-MUTAT-Ó-INK, tapasztalatainkból merítve:
I. Egy-szer-űség
Józan paraszti észjárás meg-tartása a szív és az elme összhangjának megteremtésével
A szer-elem tudatos megélése
II. Belső világunk rendje:
Föld Anyánk :magyarán a Terem-tő és a termő Természet szabályos rendje összhangban áll belső világunkkal az Egy isteni törvényével, mely a következő:
Élet szentsége
Akarat szabadsága és szentsége
A szer elem: a szer etet törvénye
A szert tartva látható világunkban is meg jelenik a belső rend.
Az Ember léte a szeretetben való együtt élés.
III. Jó iga:
Tisztaság
Tisztesség
Szeretet
Béke
Boldog élet
melyek csak a jelenben érhetőek tetten Útunk során.
Szeretettel és szolgálattal…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése