A Szer-Elem meséje

A Szer, a Szer elem meséje
Teremtő nemzette Magyar nép tudása



Ami itt olvasható, az nem tény. Nem végső állapotokat, hanem élő folyamatokat idéz.
Nincsen köze tudományhoz, politikához, üzlethez, egyéni vagy közös érdekhez.
Köze van álmainkhoz, múltunkhoz, jelenünkhöz és jövőnkhöz.
Egy-szerűen igaz, - mert mese.
Az álmok, a gyermekek és a mesék mindig igazat szólnak.


A mese égtől való, nem védi semmi féle földi jog.
Az itt leírtak szabadon felhasználhatóak, másolhatóak, tovább adhatóak mindenki számára,
mindenki által, - egészében és részleteiben is.

Váljon ez a mese minden ember javára.



A REGE


Régtől, Égtől való rege ez, Magyarok élő Tudása.
Regős szép ének ez elmúlt időkről, deli férfiakról, csillagszemű asszonyokról,
Szép Szerelmekről.
Teremtő Atyánkról, Életet adó Boldog Anyánkról, Ősökről, Hősökről,
kik őrökül hagyományozták reánk ezt a szép mesét.
Őrökül hagyományozták: Őrizzük, óvjuk, s a mi feladatunk legyen,
hogy a mese valósággá váljon.
Hogy a valóság legyen e gyönyörű mese.

Rege elmúlt idők tanúságairól és eljövendő idők lehetőségeiről.
Nem gondolatok szárnyán, hanem titokként szívek mélyébe zárva
kicsinyke lángként világol időtlen időkön át.
S most erről a sokunk szívében megőrzött lángról lángol,
lobban a Fény a Világra:
Világol fel Világ Világossága.

Hallgassátok hát mesémet.


Száll az ének, száll a rege.
A világnak ígérete.


Kezdetben van a kerek mindenség, a Lélek,
az Ős Ten magom.
A Törvény még kimondatlan, elrejtve semmi nincsen.
Nincsen más, csupán a Szer elem.

Kezdetben a Teremtő a Lélek Egy magában.

Isten világot teremt.
Világot gyújt, hogy látva lássék az Ige igaza.
Emberré lesz, hogy öröme teljék az örök létben.

De az Ember fél, mert csak fele az Egésznek.
Hogy teljessé váljék az Egy magában, a Teremtő Ember
magához öleli fele-ségét, Boldog Asszonyát.

Boldog Asszony a világ, Lélek a Teremtő.
Boldog Asszony a dal, Lélek az Ige.
Boldog Asszony a Föld, Lélek a Tűz.
Boldog Asszony öle az oltár, ölelés az áldozat.

Öleléssel, Szer elemmel világol fel Világ világossága,
születik meg Teremtő nemzette, Boldog Asszony szülte ember pár.
Nap fiai, Magyarok.
Isten gyermekei.


Száll az ének, száll a rege, Teremtő Úr Ígérete.


Teremtő Atyánk Tündérföldet, Tündérek Úrságát, országát adta őrökül, szállásul
laknia, élnie gyermekeinek, az Ember párnak.
Havas hegyek védte, bőven termő, ékes Anya ezen Úrság.
Erdei bőviben vadnak, mezői gyógyító növényeknek. Két folyam közében,
Föld Anya ölében ott áll Életnek a Fája. Eme földön, e szálláson
száll, s szabadul a Lélek és a Dal.
Az Égen a Nappal a Szívárvány ragyogása ás jelet, míg az éjben
csillagos Út vezet az Égbe.
Őseinkhez, Istenünkhöz s Föld Anyánk éji égi másához: a Holdhoz.
Tudást is adott a Teremtő Embernek s Asszonyának.
Lelkükbe rejtett Tudást, melyet a lelki ismeret éltet, táplál.
Az Ember pár köszönte tisztelettel, tűz tétellel a Tudást, a mely
a Lélek s a Világ Egységéről dalol: a Szer elemről.
Tudása ez annak, hogyan lehet meg maradni Embernek, s Asszonynak.

Tartotta a Szert az Ember, mert tudta: az Úr Szerrel táplál. A Szer etet.
Tudta, a Szer tart.
Tartotta az Ember a Szert, mert tudta, teremtő elem. Szer elem.

Máig őrzi e Tudást a Szív, s máig őrzik a Tudást Anyává lett Asszonyok
kimondott szavai, a melyek mi reánk hagyományozódtak.

Szer elemeskedett az Ember Asszonyával, s meg sokasodtak.
Emberré lettek: Igaz, Igés Emberekké.
Őrizték a Tudást, figyeltek Egy másra, s értették Egy más szavát.
Értették a Lélek szavát.
Az Emberek értették a Teremtő szavát, az Ég jelét: az Igét.
Értették a termést hozó Természet Tanítását, s Szert tartottak minden életet
nővelő változáskor. Napnak fordulásán, Holdnak teltén, fogytán.
Születésen, ölelésen, meghaláson.
Asszonyaik teltek voltak, szemükben a Lelket hívó tűz ragyogott égő égi
csillagokként. Számolatlan gyermeket hoztak Világ Világosságára.
Igaz, Igés Emberré, Boldog Asszonnyá nevelték őket.
Szívárvány jele ragyogott az Égen, hiszen Isten Gyermekei voltak mind a hányan.
Az Ember Fiai, Leányai.


Száll az ének, száll a rege.
Teremtő Úr üzenete.


Fel kélt az Emberben a vágy. Meg ismerni a Mást, s át adni Teremtő Tudását.
Fel kélt a vágy, s űzte, hajtotta őket. Világot látni, Világot ismerni indúltak.
Világgá indultak, Világgá lettek. A Világé lettek.
Hiszen a Világosság gyermekei voltak.
Emberségnek, Teremtőnek, Igaz Embernek, Boldog Asszonynak, Élő Istennek
hírét vitték a Világba.
Fénylő ragyogásként vitték a hírt Világba népeknek, nemzetteknek:
a Szer tanítását.
A Mi Atyánk tanítását a Szer-ről: a Szer elem, a Szer etet, a Szer tart.
Szerződést kötöttek, ha nemzettekre leltek.
Kötést fel oldottak, fel, az Égbe.
Így lett az oldásból áldás.
Hiszen tudták: a Szer vezet.


Két szálon szövődik immár a rege szövedéke.
Két test vér útján.
Egynek neve Hunor, győzhetetlen harcos népek vezérlő Ura.
Egynek neve Magyar, kinek népe a Magasztos Magos Tudásának őrizője.
Ketté vált a nemzett útja az időben, de Együvé tartotta őket az Úr Ígéje,
Ígérete.


Száll az ének, száll a rege, Teremtő Úr Ígérete.


Tudás magjának őrizői közeli Kelet földjén Föld Anya ölét idéző, ölelő
földre leltek. Két folyam ölelte földre.
Szállásuk lett eme föld, hol szabadon száll Lélek és a Dal.
Sík volt a föld közepe tája, hát hegyet emeltek reája.
Hogy közelebb lehessenek az Éghez.
A Szer hegyét néven nevezték a Teremtőről: Úr.
Ismét helyre leltek, ismét helyesen tettek. Szívárvány ragyogott felettük az Égen.
Innen vitték a Szer Tudását, a Szer elem tanítását más népeknek, kik
őrizték a Fény Tudását.
Így jutott a Tudás Föld Közrefogta Tenger partján született számtalan
uradalomba, Nap Fiainak sokasodó birodalmába.

De épített hegy nem érhetett fel az Égbe: Lélek Útján földi ösvény nem vezet.
Leomlott a nagy torony, s az emberek távol kerültek az Égtől.
Már nem figyelték egymást: az Egy helyett a mást látták csak.
Nem értették anyáik nyelvét: már sok nyelven beszéltek.

Népek sokasodtak, új népek támadtak.
Voltak, akik Isten gyermekeiként óvták, őrizték szívükben a lángot:
a Szer etet Tudását.
Nap Keleten, Hunor földjén áradt népek tengerének árja.
Szabadok voltak, ment minden köteléktől.
Oldották Világ kötelékeit, vitték hírét a Tudásnak.
S ha szállásra találtak, hol szabadon száll Lélek és a Dal,
ott meg telepedtek. Oroszlánok két folyam ölelte földjén rótták
Könyvekbe Tudásuk, így hagyva őrökül Világnak.
E három a Fénynek könyve, Szer etet Tudása, Bölcsességnek Daloskönyve,
Szer elem Tudása és az Erő Varázskönyve, Szer tartás Tudása.
S mi koron veszni látszott a Tudás, e földön is Igaz, Igés tanító támadt,
kinek neve jel volt: a Tisztán Látó.
Buda.


Tanította a Szer etet Útját, s tanította, hogy nem csak a Tudás, az ártalom
is három rétű: a vágy, a gyűlölet és a nem tudás.
E földön is el sodorni vágyta az özön a tiszta Tudást, de magosok magas hegyek
közé vitték, Világ tetejére. Közel az Éghez, Isten oltalmában őrizték tovább.
Újra születő bölcs király vigyázta tetteik, kinek neve jel volt:
Tudást Őrző Tiszta Tenger.
Dalai Láma.


El vitték a Tudást messzi földre, tengeren túlra, hol puszta földön szárnyal
Lélek és a Dal, s bő lények serege táplál Embert, Asszonyt s gyermeket.
Nem rettenő, vörös bőrű harcosok ők, őrei Tudásnak.
Tartották a Szert, őrizték a Tudást, dalolták a Dalt s teszik ezt máig.

És voltak, aki feledték, fel adták a Tudást, és voltak, akik el adták a Tudást.
Zúgó folyamként támadtak fény őreinek kicsinyke magjára, kiknek
indulniuk kellett. Úr városából, nyelvek zűrzavarából.
Hosszú Út várt most reájuk. Tudás magjának őreiként népek tengerén át
vissza térni Tündér Honba, vissza vinni a Tudást, hogy
Föld Anya ölében meg foganjon, szárba szökkenjen, fává terebélyesedjen.
Világnak fájává, Világ Világosságává váljon a mag ott, honnan ered.
Ott Honban.

Hegyekre, síkokra vonultak.
Zúgott, áradt népek folyama, sodort, űzte a Fény őrizőit.
Nehéz idők jártak: Tudásuknak súlya lett, mert nem leltek Teremtőtől nemzett
népeket. Nehezedett a súly, teherré vált, mert feladatuk a Tan adása, tanítása s
nem megtartása lett légyen. S e feladatnak most nem tudtak eleget tenni.
Fortyogott a népek zavaros tengere, s a viharban a sokaság nem látta a Fényt.

Kicsinyke időre ismét nyugodalmat leltek egymáshoz pártolt nemzettek
Pártos Birodalmában.

Volt nép ez idő tájt, ki emlékezett még a szer-re, mit az Úrral kötött, de feledte
tartani a Szert. Emlékezett még a Szövetségre, de feledte:
Az Úr a Szer etet.
Tudás magjának, magos Tudásnak őrizőiből Ember Fiaként indult Egy,
magában az Útnak Igaz, Igés Emberként, Isten gyermekeként.
Hogy a Teremtő el veszett népéhez vissza vigye a Fény Tudását, Szer elem tanítását.
Neve jel volt: az Úr a Szabadulás.
Jézus.

A nép figyelt a tiszta szóra, de nagyjait már vég kép el vakította a vágy,
a gyűlölködés és a nem tudás. Nem látták a Fény ragyogását, nem hallották az
Egy magában zengő tisztaságát, szelíd szavát, szer etetét.
S a tiszta szívű Ember meg feszült a kereszt Úton.
Világgá tette, Világnak adta Világosságát.
Világgá áldozta ön magát, s a Tudást:
a szer etet tudását.


Száll az ének, száll a rege. Új ének száll, ősi rege.
Ős tudás ez, Igaz mese. Teremtő Úr Ígérete.


Zúgott tovább népek tengere, s zúgó vizek özönéből Tudás őreiként indultak a kevesek, a
Magosok Méd földekre, Szkíta síkra. Sorsuk: Tudásuk, s Teremtő Ősük jelölte jellel az irányt:
vissza tündérhonba, Föld Anya ölébe.

S e szabott irány vezetett újabb kereszt útra, hol Egy másra lelt Tündérföldről régen indult
népek árja, s délről a mag őrizői, honba tartó, Haza menő magos Tudás
hites megóvói.
Egy másra lelt Hunor s Magyar test vér népe, s Szert kötöttek.
Szert tartottak, amely tart még máig.
Fel futott az Égre Szívárvány hídja, s újra fel csendült a Dal. Fel, az Égbe.

Feladatul szabta nékik a Teremtő: vissza térni kezdetekhez,
Föld Anya ölébe: Tündérhonba.
Őrizni a Tudást, s helyüket fel lelve, meg lelve hírül vinni hittel a Világnak:
A Megváltó Él!
Él az Isten, s Élő Tudás fénye mutat Útat:
Szer elemmel hogyan lehet megmaradni Embernek, Asszonynak.

Hont foglalni, újra lelni Hunor népe tört előre szél sebes vágtában, véget vetve
népek tengere örvénylő özönének. Íjaik süvítve szelték az Eget.
Uruk neve jel volt: Nagy Folyamnak árja.
Etele.
Étele, itala.
Jel volt karja: Isten kardja. Koronája Szent korona: Isten adta.
Zúgó folyamként csaptak le kavargó világra. Oldották kötelékeit, vitték hírét
a Tudásnak, amely Nap Keletről érkezik most Ő utánuk,
Magyar nemzetté lett népének Igaz, Igés hitében.

Ott megálltak, szállást leltek Léleknek és Dalnak, hol született az Igaz Ember.
Havas hegyek koszorúzta földön, két folyam közében, Föld Anya ölében,
Életfa tövében.
Tündérország tiszta földje ez, hol Szívárvány ragyog fenn az Égen.
Itt megálltak, hogy őrizzék, óvják Teremtő adta Anyánkat: a Földet.
Várták Magyar népét.

De ismét rontás tört reájuk:
harcos Uruk feledve, fel adva az Igét, Teremtő Úr
Ígéretét, életét ontotta test-vérének, kinek neve jel volt: Tisztánlátó.
Buda.


Eltávozott Ősök Útján az Ember, aki Látott, s a harcosok magukra maradtak.
Nem volt már, ki értse az Ég jelét, nem szólt az Egy magában zengő tiszta szava:
Igéje, Ígérete.

Vezérlő Urukat is el érte a végzet. Szert tartott egyik asszonyával, s patakként
megeredt vére fojtotta el élete folyását, szíve dobbanását.
Vezérlő jelek, vezérlő Uruk híján szét széledt a nemzett, világgá lett:
belefolyt népek tengerébe.

A hősök az Égbe mentek: Hadak Útján vissza tértek Őseikhez.
Az Útat csillagok mutatták nékik.

Őrül maradt Tündérhonban maroknyi nép nemzettünkből,- ott őrködik
Székhely földön mái napig.
Őrül maradt Székhely népe meg őrizni Tündérhont, meg óvni Teremtő adta
Anyaföldet.
Megóvni Teremtő adta Anyanyelvet.


Száll az ének, száll a rege. Új ének száll, ősi rege.

Magyar népe, Magosságos Tudásának őrizői vártak már a Honba vivő indulatra, várták a hírt
a hívó Igét Nap Nyugatról, de nem volt már, ki hírt adjon a test-vér népről.
S ekkor a Teremtő adott új jelet.

Álmában látása támadt a vezér Asszonyának, kinek neve jel volt:
Fehér Szarvasünő.
Emese.

Fehér Sólyom szállt reája, s meg fogant a Lélek madarától.
Teremtőtől lett gyermekének jel volt a neve: Álom Látója.
Álmos.

Vezérlő Ura lett Ő Teremtő népének, s látta az álmot, mit az Úr fel adott.
Vissza vezérelni nemzett népét Teremtőnek az Úrságba, Ősi Honba,
Tündérhonba.

Égi jel mutatja az Útat, s hadra kelve vigyék a Fényt, a Szer Tudását, mert az őrök
várják őket. Nem szárnyalhat: éhezik a Lelkük. Nagyon kell a Szer elem.
Vissza térve adják vissza a Világnak a Szer elem világoló Fényét,
Teremtő Tudását.
Tudását annak, hogy a Szer a Lélek tápláléka.
A Szer etet.

Szarvakkal ékes csodalény vezette őket vissza a Honba, újra foglalni Őseik
Földjét, vissza vinni a Tudást az Eredethez, a forráshoz:
Föld Anya ölében fakadó Élet forrásához.
Oda, hol máig őrzik még az Anya Földet.
Oda, hol máig őrzik még az Anya nyelvet.

El indult hát Magyar népe kicsiny törzsként Tündérhonba, s útjuk során társakra találtak.
Oly társakra, kik maguk is kicsiny törzsként más népekből külön válva
Indultak Együvé, hogy a hét kicsiny törzs Egy nagy törzzsé,
fává terebélyesedjék Világ közepében,
Föld Anya ölében.

Mindüket az Úr hívta el, Egy azon Ígérettel.
Hét nyelven beszéltek, de ha Szert tartottak, anyáik nyelvén szóltak:
Az Egy Igéjével, Igazával.
A Szer elem szavával.
Szerződtek vérükkel a feladatra, mit fel adott a Teremtő.


Tündérhonba érve Szert tartottak az Ó pusztán.
Hont foglaltak, vissza tértek.
Szállást leltek, néppé lettek.

Hogy be töltsék Égtől való küldetésük:
Tündérkert közepén, Föld Anya ölében ismét szárba szökkenjen a sokból Eggyé
lett törzse Életfának, Élet hét ágú fájának.

Hogy a kereszt jelével terhes Nap Nyugat földje Világra szülhesse
a tiszta forrásból, Életfa tövéből fakadó Tudást.

A Fény, a Szer etet tudását,
így adva újra életet a kereszten feszülő Igaz, Igés Embernek,
Isten Gyermekének.
Így adva Életet, Igaz Igét Föld Anya minden gyermekének, Teremtő Urunk
Minden gyermekének.
Az Ember Fiának, leányának.


Száll az ének, száll a rege. Új ének száll, ősi rege.
Teremtő Úr Ígérete.

Álmot kellett alapozni, álmot alapítani.

Feladat várt még a nemzettre:
kalandozva körbe járni a nyugati véget, s szerzeteknek váraiból vissza hozni
Teremtő nemzette, Sólyomtól fogant népünk el ragadott jel képeit:
az Úr kardját, s Isten adta Koronáját.
S midőn a jelekre szert tettek, Urat választottak.
Kardos, Koronás főt, Isten jelével jelölt vezetőt a népnek.
Szent Koronánk égi jel, földi hatalom nem áll felette.
S bár a képek egy részét meg másították más erők,
de az eredeti képek,
az eredet tudása Élő Tudás.

Az Álom alapításának véres volt az ára.
A kereszt jelét kellett védelemül venniük a Tudásra, meg óvni zúgó ártól:
a keresztét, a rajta feszülő Igaz, Igés Emberrel.
Kereszt került a Szent Koronára, az égi jel helyére,
de ferdén áll az óta is az a kereszt, - nyilas csillag képét idézve.
Aki jelen van, érti a jelet.

Nap Nyugattól, ki rekesztő indulattól a kereszt jele védte a rejtező Tudást.
Védték táltos királyok, s védték királyok, kik hallgattak táltosok szavára.
Védték táltosok, kik remete Pál rendjébe szerveződtek a kereszt védelmében,
s védték a Tudást táltosok, kik a Teremtő Egy szerű gyermekeként élték életük.
Áldoztak, oldoztak. Szerettek, szert tettek, gyógyítottak.
Művelték Anya Földjét, Ember Lelkét.

Álom alapozó, Álom alapító Urunk a vérben fogant Álmot, Magyar Úrságot
Ég Boldogságos Asszonyának: Isten Szülő Anyánknak oltalmába tette.
Istentől való asszonyi bölcsesség védje a Tudást, vigyázza Tudás őrizőit,
s szállásuk: Magyar Hont, Tündérföldet.


Átkos erők tépték, húzták ezer felé ezer esztendőn át Teremtő nemzette
Nemzettünk.


Száll az ének, száll a rege.
Új Világnak ígérete.

Ideje vagyon, hogy végére ért az átok.
Ideje vagyon, hogy a Magyarrá lett nemzett
Igaz, Igés Emberei, Asszonyai,
Látói, Tudói, Javasai hittel tegyenek hitet Tudásukról.
Élő Istenről, Teremtő Ősünkről, Igaz Igéről.
Szer elemről, Szer tartásról.

Látók látják, Tudók tudják: kicsiny falvak rejtekében,
Egy szerű Emberek szívében Él a Tudás,
tart a Szer.

Folyton folyvást fordul az idő, fordul a Nap, s minden Egyes fordulattal
Világgá lesz, Világé lesz Világosság, szívek mélyén őrzött Tudás.
Teremtőtők Magyarrá lett nemzettünk Tudása.
Isten minden Igaz, Igés gyermekének Tudása, Szerte a Világon.

Tart a Szer, tartja Teremtő nemzette Magyar nép.
Dobbannak napkorong dobok szív hangját idézve, Lelkeket Igézve.
Szállásukon Szer tartáskor száll a Dal, száll a Lélek.
Fel, az Égbe.

Tart a Szer: tartja Szerte Honunkban Világ sokaságának Egy-gyé, Magyarrá,
Igaz, Igés Emberré Szerződött nép számolatlan gyermeke.
Táltosok,
Kikben szabadon szárnyal a Teremtő Lélek.
Szabadok, mert nincsenek vágyaik, érdekeik: nem köti őket Világ köteléke.
Szer elem van szívükben, mert őrzik a Fényt.

Minden Embert s Asszonyt Isten Gyermekének látnak.

Tudók, hisz őrei Ők Teremtő reánk hagyományozott Tudásának.
Kevés szóval sokat mondó Emberek a táltosok.
Teszik dolguk: tartják a Szert.
Tanítanak, gyógyítanak, nem ítélnek.
Nem tisztük ez.
Tisztük a tisztelet: Teremtő és Teremtett tisztelete.


Tisztelik az Egy, Élő Istent, s értik szavát.
Tisztelettel, tűztétellel köszöntik az áldást adó, oldást hozó Nap Apát,
Életet Világra hozó Boldogságos Isten Asszonyt.
Életet növelő Föld Anyát.
Életet telítő Holdat.
Tisztelettel köszöntik
a tisztító Vizet, az éltető Tüzet, a teremtő Eget.

Köszöntik tisztelettel, tűztétellel az új termést:
Anyaföldben, Anyaölben.

Köszöntik tisztelettel, tűztétellel az Életet:
Isten Lelkét, Asszony testét.

Csendes szóval adják tovább Teremtőtől, Égtől kapott, őrzött Tudást.
A Fény, a Szer etet, a Dal, a Szer elem és a varázs, a Szer tartás
Hármas Tudását.


A regének nincs még vége.
Aki nem hiszi, járjon utána.
Aki hiszi, tegyen érte.
Álmodjatok szépeket, gyönyörű látásokat,
Igaz, Igés jövőt, tiszta szívű Emberek:
Isten Gyermekei.
Hogy álmaitok váljanak a gyönyörű valóvá.



A Haza találás meséje

Az első emberiség földi nyomot nem hagyva fejezte be küldetését, nem adva ezzel okot a mának, hogy érdekek sora értse félre a jelen létet, a nép feladatát.
Nyomot nem hagyott a földön, de a lelkekben igen.
Át adta tudását az őt követő emberiségnek: a világ közepén.
Kárpátok ölelte földön, föld szívében, Boldog Asszony ölében.
Az emlékezet tanú: bizonyságot tesz arról, hogy az új emberiség kezdetén
Tündér Ilona országában élők műveltsége nem kezdete, hanem múltból hozott folyománya az emberi műveltségnek. Az emlékezet műve ez: a Hagyomány.

Mindig is élt nép a Kárpátok ölében, nép, amelynek létét és tudását nem méltatja figyelemre a történelem múló hatalmainak, s e hatalmakat kiszolgáló múlt béli és jelen való krónikások pillanatnyi, esendő érdeke.
Nem méltatja figyelemre, hiszen a pillanat érdekeit élők nem értik a Mindenség Rendjét, s a teremtett belső Egységét adó folyamatok örökkön való, élő áramlását.
Szerves Egységben él az Ember a teremtett világgal: a Természettel.
Léte nem függ a Teremtőn kívül , nincsen szüksége sok fölös tárgyra.
Hiszen a Mindenható meg adott mindent, mi kell a boldogsághoz, emberséghez.
Ha készít is eszközt az Ember, azt mesteri módon, mívesen teszi: legyen öröme készítőnek, használónak egyaránt. Legyen öröm az alkotás, legyen szép az eszköz.
Egységben él az Ember, együtt az Eggyel. Zenével, tánccal, dallal.
Szer tartással. Szer elemmel.
Fehér ruhában, szívében a Szer etet melegével, éltető erejével.

Az Egy, élő Teremtőt tiszteli a mindenek okának, s tiszteli tettei minden formáját: a teremtett Természetet.
A Napot, a Holdat s az Ég csillogó Fény szikráit, melyek mutatják az Útat az éjben.
Tiszteli az éltető Vizet, Tüzet, az áldott Földet s a Levegő eget.
A növő növényeket, s az lét állapotait: az állatokat.
A Természet erőit nem féli, hiszen ismeri: ura mindeneknek.
Ha Szert tart, használja is: a vihart, a szelet és az égi vizet, Isten tüzes nyilát s a Föld számolatlan formájú erejét.
Használja a Teremtő Tudását s a Teremtett erejét gyógyításra, a rend hely-re állítására.

Tudja, hogy minden az Egy teremtett alkotása. Tudja, hogy mind Egy.
Tudja, hogy a szabad akarattal meg áldott Ember Isten gyermeke.
Isten égő égi tüze élteti az Embert, ki tudja:
a Világot teremtő Világosság, a Nap fia.
Érti az Ember a Lelket, az Egyet, amely ott van mind annyiunkban, kik gyermekei vagyunk a Teremtőnek.

Nap fiai, Isten gyermekei az Ember lét kezdetétől itt élnek máig e földön.
Korok, érdekek, hatalmak zúgtak át felette, de az önnön maguk igazával el telt sokadalmak
nem is látják a tiszta szívű, fehér ruhás embereket, Isten Tudásának tudóit.
A pillanatnak élő nem érti azt, ki az örök létnek szenteli életét, s az érdekeit hajszoló nem érti az érdektől s ítélettől mentes szeretet tiszta lelkű tanítóit.
Nem érti, mert fél. Fél, mert nem része az Egésznek. S mert fél, részeiből ítéli a Teljest:
mindig más néven nevezi, s érdekei ellen valónak találja.
De múló érdek nem árthat az örök létnek.
Ismeri az ember az írást már ezred évekkel az első nagy városi műveltségek születése előtt.
Ékes jeleket ró fába, kőbe, agyagba, melyek emlékét meg őrizte az időben a Haza földje.
A korban, midőn a világon az ember a föld anyagából még csak a követ használja eszközül, a Kárpátok ölében még él mai műveltségünk.
Sár földből vert falú, tapasztott házaknak fából ácsol födémet, tetőt az Ember, jószágot tart s a földet műveli. Mag hozó füvet termel, megőrli, s ebből kel kovásszal a Tűz helyén, a búbos kemencében sült, ropogós kenyér.
Kender szára szövétnekből készül az ember hímes, fehér ruhája, melyben teszi a dolgát:
tartja a Szert.
Asszonyok terítőt szőnek, hímes jelekkel ékítve az anyagot, s agyagot formálnak díszes edényekké. Kép jelekkel s ékkel írnak kőbe, agyagba s írást rónak fába.
Úgy él az Ember, hogy nyomot nem hagy maga után: mit kapott a Teremtőtől, annak egészét használja, s mire már nincsen szűkség, a Természetnek javára fordítja.
Nyár deli ünnepeken s tél idő csendes estéin fel csendül a Dal, száll az ének, szól a síp, a furulya, s dobban a dob hangja. Az Ember járja az Asszonyokkal táncait.

Tiszteli az Egy, Élő Teremtőt, Élő Megváltót, Élő Természetet. Tiszteli az Ember Fiát s Boldog Asszonyát.
Tízszer ezer esztendők telnek, korok, idők, hatalmak múlnak, de az Egy Szerű Ember élete nem múlik e honban máig. Nem múlik, mert a változásban nincs oka az elmúlásra.
Hiszen mindig is emberként él az Ember.
Egy Szerűen, Boldogan. Szer elemmel, tánccal, a Mindenség iránt érzett hálával.

Nem féli, nem perli Istent az Ember, hanem hittel szereti. Szer elemmel.
Tudja, hogy a Teremtő nem ítél, csak szeret. Szerrel etet. Útat mutat, hiszen Jó Isten.
Nem féli Istent az Ember, hiszen bűntelen.
Nem féli, hiszen gyermeke. S a gyermek nem fél, hiszen Atyja s Anyja egésze.
Őrzi Atyjától kapott égi tudását, s az Anya nyelvén adja tovább minden tiszta szívű Ember Fiának. Szájról szájra, szívtől szívbe.
Magyarul.


Népünk Hun-nak, Egy-nek nevezett ága meg sokasodott a Kárpátok s a Tien Shan hegyvidéke között feszülő pusztákon. Őrizte s őrzi a Honból hozott tudást s műveltséget a múló idő változásai közepette is.
Ha Teremtő jelölte Úr kovácsol Egységet a szabad családok között, az Úr, az élet vezérlő köz pontja mindig vissza tér az eredet helyére: Kárpátok ölelte földre, Tündérek Országába.
Elsőként az idő tájt, midőn Szkítának nevezi őket a világ.
A szabad, lovas, kerek sátorban élő, Istenre ügyelő, figyelő szerves műveltségből ekkor kezdenek el sodródni családok, kik meg telepednek, s meg töredezik tudásuk. A puszták népének életét már nem folyamatában látják, ön magukat külön állóként határozzák meg. Múltjukat csak az időig ismerik, mikor ki szakadtak az emberi teljességből.
Így sodródik el Szkíták birodalmából a görög és latin nyelvű műveltségek sora, ezer apró részre bomolva szerte szét. Az Egészből ki válva meg szűnik az Élet lüktetése, helyhez, s földhöz ragadnak e népek.
Fallal kerített helyeken, kőből épített várakban várnak. Várós helyeken várják valaha volt, régen feledett test véreiket, múltjukat: életük felét.
Fél elemmel várják a vég képen feledni látszó tudást.
A szabadság: a Szer elem tudását, a Szer etet boldogságát.

De ellennek hiszik azt is, ki nem ellenük: értük érkezik.

Idők múltával Teremtő ismét Urat küld, küldetéssel: Attila nagy királyt.
Számot vetni, s meg bocsájtani.
Koronát is ad az Ég, aranyos szent koronát, jeleket hordozó, Útat mutató képekkel, melyek a Telj Útján mutatják az irányt.
És kardot is ad Isten a küldetéshez: gátakat, határokat szabni, s ostorozni a fél elem szó szólóit, ítéletek rabjait.
Ismét Kárpátok ölébe tér a Világ szabadságának köz pontja.
Most a germánok sodródnak el a pusztákról, s Kárpátokon túl lesznek röghöz kötött, falakkal kerített népek.
De itt maradnak szabad népekből a várók, kit Avar néven nevez a kor.
Maradnak birodalmat alapítani, álmot szervezni Tündérek földjén, Kárpátok ölében.
Várják Magyar népét.
Ez idő tájt a szlávok sodródnak a végekre, s lesznek szolgái a kívül rekedt népeknek.

Puszták szabad népét sok néven nevezi már a folyamatok egységét nem értő:
Szkíta, Hun, Avar, Ugor, Bolgár, Türk, Magyar, - és még számolatlan egyéb néven.

S ekkor Egy fel adatra szerződik szabad népek magja, sok kicsiny törzs.
Testük vérével fogadják testük vérévé Egy mást.
Szerződnek a fel adatra:
Egy – ként térnek meg Kárpátok ölébe, s teljesítik be Égtől való küldetésük:
Föld szívéhez térni vissza a mag népének, ki onnan ered.
Vissza vinni a Tudást eredet helyére, őrizni, s ha ideje jő, Világra hozni, Világnak adni.
Legyen újra kerek világban középen a hely, honnan ered az Ember, honnan ered a Tudás.
A köz ép legyen az eredet helye, hogy helyesen éljen a világ: Ott, Honban.

Szerződnek e fel adatra a törzsek, melyek közül való a leg kisebb:
Boldog Asszony, s Teremtő gyermeke: a Magyar.


De míg ide jut, hosszú utat tesz meg Magyar mag őr népének küldöttsége.
Gyalog járnak, lovon ritkán. Mennek az Ég minden tája felé, hol többen,
hol csak az Ember Fia Egy magában.
Viszik a Teremtő, az Ember Tudását minden népnek, családnak, szerte a földön.
Viszik a hírt, a meg váltás jó hírét: Isten gyermekei vagyunk mind ahányan.
Hogy Isten útján a Lélek madara: Turul sólyom mutatja az irányt.
Hogy a Szer etet. Hogy a meg váltó él, hiszen a meg váltó Isten gyermeke, az Ember Fia.
Akik mi magunk vagyunk, mind ahányan.
Tanítják az Ige hangzását s róvását, Föld és Lélek művelését, ölelés csodáját,
test- lélek Egységét.
Gyógyítanak s tanítanak: hogyan lehet Ember az ember.
Ott vannak minden nagy emberi műveltség kezdetén, szólítja őket küldetésük.
Jelen létük: a Tudás fel lelhető mindig, minden kezdetek korában, de földi nyomot nem hagyva fejezik be mindig küldetésük.
Nem adva ezzel okot a mának, hogy érdekek sora értse félre a jelen létet, a nép fel adatát.
Csak az emlékezet őrzi a ki tudja, honnan érkezett, s ki tudja hová távozott halk szavú, fehér ruhás magosok (mágusok) jelen létét az időben: az Örök Létben.
Ők az emberi Tudás, az Emberség, emberiség tudása magjának őrizői, magosok népének küldöttei, kiknek nyomában birodalmak születnek a semmiből.
Teszik, mi a dolguk, el ismerést nem kérve, s ha ideje jő, mennek tovább.
Egyre tovább, míg a múló időben a magról, magáról meg feledkező, meg sokasodó világban
a Minden Ható vissza rendeli Őket az Eredet helyére.
Hogy vissza térjünk oda, honnan eredetileg indultunk.


Sok ezred éves útunk az időben a tapasztalás iskolája.
Útunk végén meg kell telepedni Európa szívében, hiszen küldetésünk arra szólít,
hogy midőn vég képen hitét veszíti a világtalan tévelygők sokadalma, a Magyar Ember
adjon újra világosságot minden helyét keresőnek.
Hogy vissza adjuk az embernek azt, ami az övé: a hitet.
A Szer, a Szer elem, a Szer etet, a Szer tartás tanítását.
Az Ember lét tudását.
Haza kell találnunk, hogy Isten gyermekeiként az emberséget őrizve életünkkel adjunk
hites, hiteles példát a kereszténnyé lett népek számára.
Haza kell találnunk, hogy Isten gyermekeiként meg óvjuk a kereszténységet:
Európa hitét a Megváltóban.
Haza kell találnunk, hogy Isten gyermekeiként őrizzük a Szer elem szabadságát,
őrizzük a Mindenségbe, Élő Istenbe vetett lángoló hittel.
Hogy hitünkkel adjuk vissza a kereszténnyé lett népek számára a tudást:
a Megváltó mi bennünk él!
Őrizzük a tudást a jelen lét számára, ahogyan tették ezt a táltosok,
a pálos Magyar Atyák, a Hazánk adta szentek sokasága s a nép Egy Szerű gyermekei.

Meg kell látnunk mind azt a sok szándékot, mely a köröttünk sokasodó népekben gyülemlik.
Meg kell tapasztalnunk korok, népek, emberi érdekek minden félre sikerült próbálkozását a jóra, hogy lássuk:
A Jó, az Egy Igaza a Szer elem tanítása. Az Egy Szer-ű élet.

S most, midőn az akarat már végső képen részeire bontotta a Mindent,
hol a sokadalom az anyagi létből várja a kiútat,
most jött el az idő, hogy meg mutassuk a világnak a Lélek Világát,
az emberi Élet Tudását: az Egy tanítását.
Élő Isten Megváltó Tudását.
Meg kell mutassuk a világnak, hogy ha a Szer elem az, mi éltet, akkor az javára válik mindeneknek.
Meg kell mutassuk a világnak, hogy a Szer etet – nem ítél, aláz, le néz másokat, de el fogad,
fel emel, teljessé tesz minden élőt.
Hogy méltóságban, Emberségben, a Szer elem ragyogásában teljen az élet.
Meg kell mutassuk, hiszen ez a küldetésünk.
Az idő most el érkezett. Az Örökké Valóságban a Minden el rendeztetett.
Nekünk csak tenni kell azt, mi a dolgunk.
Földi nyomot nem hagyva, nem adva ezzel okot a mának, hogy érdekek sora értse félre a jelen létet, a nép feladatát.

Berhidai Tamás